Cserepes rózsák

vissza a menüben

 

Cserepes rózsák

 

A cserepes, edényes rózsatartás részben helyettesítheti a kerti rózsanevelést. Egyes kerti, nemes rózsák elég jól nevelkednek tartóedényben is,  de a  választás mégis a bőséges színválasztékuk miatt is a törperózsákra eshet. A törperózsák elég alacsonyak, ugyanakkor méretükkel ellentétben virágzásuk bőséges.

A cserepes rózsák különféle rózsafajok keresztezéséből származó újabb fajtacsoport tagjai. Az apró Rose Chinensis örökletes tulajdonságai valamennyiben fellelhetők. Ezek elsősorban cserepes virágok, szobanövények, de többségük erkélyládába, kőedényekbe és kertbe is kiültethető. A törpe vagy miniatűr kínai rózsa tudományos elnevezése a Rosa chinensis cv. Rouletii vagy cv. Minima. Alakja, formája eredendően elágazóan bokros, nem csak zömök, de viszonylag tömör is. Nyáron hajtásaik zöld színűek és virágban végződnek. Ősszel viszont elfásodnak és elvesztik leveleiket. Leveleik váltakozva helyezkednek el. Lehetnek fényesek, mattak, simák, ráncosak, világos vagy sötétzöld színűek. Fiatalon, hajtásaikkal együtt jellegzetes vörös színeződésük fényvédelemként szolgál, ugyanis főként tavasszal növényi festékanyagok, (antociánok) halmozódnak fel bennük, hogy védjék a fiatal részeket a napfény perzselő hatásától. A virágaik rendszerint aprók, azonban rendszerint csoportosan együtt már bugavirágzatot alkotnak. Sziromlevelei lehetnek kerekded, ovális, szív- vagy ék alakúak, szélük hullámos vagy rojtos. A virágaiknak az alakja, a sziromlevelek számából és állásából is adódóan, ugyancsak jellegzetes. Lehet karcsú, gömbölyded, csillag és szegfű formájú. Virágainak színe a fehértől, valamennyi sárga, rózsaszín és piros árnyalaton át, egészen a liláig terjed. Illata sajnos csak kevésnek van. Az illatosak közül a sötét színűeknek erőteljesebb az illatuk, mint a világos színűeknek. A pirosak és a rózsaszínűek a jellegzetes rózsaillat árasztók, egyesek pedig egészen különleges illatúak; többek között narancs-, babér-, méz-, gyöngyvirág-, bors illatot árasztanak. Kötött agyagos talajba ültetettek erősebb illatot bocsátanak ki, mint a könnyű, laza, homokos talajon élők. 

Fajták: A Rosamini fajtacsoport számos fajtája mindössze 15-20 cm magas és ugyanilyen átmérőjű.  A Meillandina sorozat fajtái lassúbb fejlődésűek és termetesebbek, 25-30 cm magasak, viszont télállóbbak és virágládákba is kiválóak. A Minijet sorozat szintén elsősorban cserepes növénynek alkalmas. A közismerten alacsony növekedésű kerti rózsák, mint a Baby Maskarade és társai ugyancsak nevelhetők cserepes növényként is. Fényigényük kifejezetten nagy, de azért némi árnyékot is elviselnek. Nyáron legalább 5-6 órányi napsütésre van szükségük a zavartalan életműködésükhöz. Ez lehetőleg a délelőtti órákban történjen. Vízigényük is nagy, aránylag sok vizet kívánnak, a megrekedő pangó vízre ugyancsak érzékenyek. Tápanyagigényük is nagy, főleg a kálium igényük jelentős. Mindezek mellett a levegőigényük sem hanyagolható el hangsúlyozva, hogy nem a huzatos helyet, hanem a lombozatukat átjáró gyenge szellőt kedvelik.


Szaporításuk: Szemzésnél a fejletlen rügyek úgynevezett szemek egy kifejezetten életerős vadrózsára, illetve a rózsafaj kisebb-nagyobb méretet már elért magcsemetéjére kerülnek át. Ritkábban alkalmazzák az oltást, amikor a gyökérnyak részével együtt megmaradó gyökérzeten élhet tovább a növény úgynevezett oltványként. A dugvány eredetűek zsenge, egy-két leveles hajtásdugványaik meggyökereztetéséből származnak, virágzásuk kezdetben azonban igen csak szerény. A kertészek a cserepes rózsákat az első bimbójuk megjelenése idején megvágott, egyleveles, egyrügyes dugványaikkal szaporítják a legnagyobb számban. Két héten át melegben, 22 fokon és csaknem telített páratartalomban gyökereztetik, négyesével, 9 cm átmérőjű cserepekbe dugványozva. A számukra megfelelő talaj az egyharmad rész rostos tőzeg, dupla mennyiségű fekete tőzeg és tízszázaléknyi őrölt agyag keveréke. Ennek tápanyagtartalma literenként egy-két gramm Osmocote vagy hasonló egyéb tartós műtrágya bekeverésével javítható, a  kémhatása pedig 2,5 g szénsavas mész  adagolásával állítható be. A hajtásokon a meggyökeresedésük utáni ötödik héten már megjelenhetnek a bimbók. Ekkor a negyedik íz felett, lehetőleg egyenlő magasságban vissza is kell vágni mindegyiküket. A hatodik héttől tápoldatozással is serkenthető a fejlődésük. Ilyen módon a 13. hétre már készen is lehet a cserepes rózsa. A gyökereztetési időszakot kivéve, teljes fényt igényelnek. Télen, a természetes fény nem is teljesen kielégítő számukra. 
 

Fontos:  a szobában lehetőleg mindig világos, és hűvös helyen legyen a cserepes rózsa világos ablak, illetve ablakköz a legjobb helye. Bőséges öntözést kíván, öntözés után azonban ne álljon alatta víz. Az elvirágzás után vissza kell vágni az elágazásai fölött, minden hajtáson három levelet hagyva. Visszavágása után kéthetenként kétezrelékes töménységű tápsós oldattal öntözzük.  Valamennyi cserepes rózsa kikerülhet a szabadba, és kertbe is kiültethető, lehetőleg védett, napos helyre. Szeptembertől viszont már nincs elegendő ideje felkészülni a fagyokra, és ha ilyen későre marad a kiültetése, könnyen kifagyhat. Középkötött talajon érzi igazán jól magát. A szabad földben is célszerű az elvirágzást követően mindig újra visszavágni, ami jól bokrosít, és a következő virágfejlesztést serkenti.

Tapasztalatom: a boltokba kapható földbe nem maradnak meg, tehát át és szét kell ültetni, többnyire 3-4 tő van egy cserépbe (így mutat bokornak). Ez egy rizikós dolog (sok elpusztul) tekintve hogy többnyire kis és vékony gyökereik vannak ezeknek hajtatott dugványoknak. A Rózsák semleges vagy kissé meszes földet szeretik, (mint a leander) ne legyen nagyon kötött, perlittel és agyaggolyóval lehet lazítani. Tápozáshoz én a Compo tartós rózsatápot használom ehhez időnként lombtrágyát wuxal vagy voldüngert is adok. Az öntözés lehetőleg alulról tálcába, és nem túl sok vizet, a sok eső is elmocsarasítja a földjüket ez pedig gyökérrothadáshoz vezethet. Az egyik fő betegsége a lisztharmat nagyon figyelni kell és sokat permetezni, mert gyorsan terjed a betegség, hamar leszórják a leveleiket, és a virágot is ellepi. Karatán vagy kumulusz és tapadásfokozó kell (viaszos levelekről lepörög a lé) mellé miltoxot is szoktam keverni. Ha figyelünk az igényeikre több évig is elvannak, elvirágzás után megmetszem, és a levágott ágakat dugványozom, időnként jó eredménnyel. Napos, de nem tűző napra, és levegős helyre tegyük, ahol a földjük nem tud felforrósodni. Ha nem akarjuk edénybe tartani, vagy kinőtték a helyüket, a kertbe is jó elvannak egy kis téli takarással. A cserépbe vagy ládába tartott ninirózsákat lehetőleg fagymentes, de max pár fokos és világos helyen teleltessük. A 8-10 fokon már elkezdenek hajtani de  a hajtások rövididőn belül tönkremennek (megnyúltak gyengék). Ezeknek a növényeknek is szüksége van a téli pihenőre. 

 

https://hu.mygardenspaces.com/6584458-rose-pests-and-diseases-means-of-protection-treatment-treatment-prevention-description-and-photo-and-mdash

https://hu.mygardenspaces.com/6591127-burritos-are-a-simple-and-effective-method-for-propagating-roses-step-by-step-guide-photo-and-mdash

https://hu.mygardenspaces.com/6590222-rootstock-meaning-for-a-rose-reproduction-of-roses-photo-and-mdash

 

 

 

Kattints arra a képre, amelyiket nagyobb méretben szeretnél megnézni!































































































 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre