vissza a menüben   Kerti rózsák A rózsa (Rosaceae) családjába tartozó növénynemzetség, főleg a mérsékelt égövre jellemző növény. Az egyedek egy tüskés bokor- vagy kúszónövénycsoportot alkotnak, mely akár a 2–5 m magasságot is elérheti. A rózsák az emberiség első ültetett dísznövényei közé tartoznak. Telt virágú fajtáik az ókori egyiptomi, majd görög és római kertekben éppúgy ott voltak, mint a kínai palota-, vagy az indiai maharadzsakertekben.  Nemesítésük több ezer éve kezdődött és napjainkban is tart, számtalan fajtát, a színek és formák megszámlálhatatlan sokaságát hozva létre. A fajták pontos botanikai besorolása szinte lehetetlen az ismeretlen időkbe visszanyúló származás, a számtalan nehezen követhető keresztezés, és az egyre-másra létrehozott újabb és újabb típusok miatt. Szinte nincs olyan kert, ahol legalább egy tő rózsa ne kapna helyet. A virágok királynőjének tartott rózsák méltán tettek szert ekkora népszerűségre, hiszen mára már szinte megszámlálhatatlan változatuknak köszönhetően az egyes fajtacsoportok felhasználási módjainak sokszínűsége miatt, minden helyre megtalálhatjuk az oda való példányt. Kis helyre törperózsát, falra futórózsát, szoliternek bokorrózsát stb. Rózsavásárlás előtt azért érdemes előbb meghatározni azt, hogy mely fajtacsoporthoz tartozó fajtákból válasszunk, mert így megkímélhetjük magunkat attól a kellemetlenségtől, hogy beleszeretünk egy rózsába a virága alapján, ám két év múlva kiderül, hogy nekünk csak egy törperózsára való helyünk lett volna, ám a kiválasztott példánynak a rendelkezésre álló hely tízszerese is kevés lett volna. A fajtacsoportok növekedési típusuk szerint osztályozzák a rózsákat, ám még számos más módon is csoportosíthatjuk őket, pl. virágszín, illat, vagy virágforma alapján. Utóbbi lehet egyszerű, félig telt és telt. Egyszerű virágaik a vadrózsáknak vannak, ahol egy szimpla sziromsor fut körbe a virágon. Félig telt virágúakat a bokorrózsák és a nemes rózsák között is szép számmal találunk, ezek virágai 7-20 sziromlevélből állnak. A teltvirágúak ennél is több szirommal rendelkeznek. Csoportosíthatunk még a virágzás üteme szerint is e növényeket: eszerint egyes fajták évente egyszer nyílók, azaz egy fő virágzási időszakuk van. A többször nyíló, vagy remontáns rózsák a vegetációs időszakban több hullámban virágoznak. Miután virágaik elnyíltak, kis szünetet tartanak, majd újra megjelennek a bimbók a bokrokon  A rózsák alakjuk, virágzásuk-méretük alapján való csoportosítása! Az ágyásrózsák Az ágyásrózsák fajtacsoportjába tartozók abban különböznek a többi csoporttól, hogy sok virágból álló virágbugákban hozzák virágaikat, tehát nem magányosan, száranként csak egyet-egyet, mint a hagyományos nemes rózsák. Vannak egyszerű és telt virágú változataik is. Jól tűrik a metszést, így magasságukat akkorára állíthatjuk be, amekkora számunkra ideális, nagyjából a 40 és 100 centiméteres magassági tartományon belül. Négyzetméterenként maximum 6-8 tövet célszerű ültetni e fajtacsoport tagjaiból.  Az ágyásrózsák csoportja még tovább tagolható polianta és floribunda alcsoportokra. Ezek mind bugában, azaz csokrosan hozzák virágaikat, csak míg az elsőre sok apróbb virág jellemző, addig a floribundák virágai nagyobb méretűek, de szintén bugába rendeződve állnak. A polyantha hibrid és a floribunda rózsákat a gyengébb növekedés ellensúlyozására erőteljesebben metsszük, mint a teahibrideket: egy tövön 4-5 db csapot hagyjunk maximum 3 rüggyel. Igy kevesebb, de nagyobb virágernyőt hoznak. A  polyantha rózsák apró, de sok virágot hoztak, 60-80 cm-nél nem nőnek magasabbra. Valamivel erőteljesebb növekedésűek /60-100 cm/ és nagyobb virágúak a polyanthából a teahibridek bekeresztezésével előállított Polyantha hibrid rózsák  A nyár elejétől egész a fagyokig gazdagon virágzik, a szárazságot jól tűri és a betegségekkel szemben is ellen A floribunda fajtacsoport a teahibridek ismételt bekeresztezésével jött létre. Az ide tartozó fajták elsősorban ágyszerű kiültetésre alkalmasak, de vágásra is jól felhasználhatók. Nem mindig illatos virágaikat 5-7-esével hozzák, a virágok egyenként és tömegben is jól mutatnak.  Virágaikat sokvirágú, lapos bugavirágzatokban hozzák.  Legtöbbször rózsaágyak kialakítására használják az intenzív színhatásuk miatt, ezért virágágyi rózsáknak is nevezik. A floribunda és afloribunda grandiflora fajtatípusokat is a virágágyi rózsákhoz sorolják. Ezek átmenetet képeznek a polyantha-hibridek és a teahibridek között, ami miatt nagyobb, teahibridekre emlékeztető virágjaik is vannak. A virágágyi rózsák igényesek és kényesek A bokorrózsák Magasabbak és terebélyesebbek, mint az eddig bemutatott fajták akár 3-4 méter magasra is megnőhetnek, és ugyanilyen terebélyessé is fejlődhetnek. Nagy méretükből adódóan legalább 1,5 méteres távolságra ültessük egymástól a bokorrózsákat. Vannak egyszer és többször virágzó változataik is. Rendszeres metszést nem igényelnek. Ritkító metszést is csak 4-5 évente végezzünk rajtuk, mivel a virágok a többéves részeken alakulnak ki. Télálló képességük sokkal jobb, mint a többi fajtacsoporthoz tartozó példányoké. Többségük télen, beérett terméseivel, a csipkebogyókkal is díszít. A bokorrózsák kitűnő madártáplálékok és védőrózsák, hiszen telekhatárolás esetén díszes, és áthatolhatatlan falat képeznek e növények. A többször nyíló bokorrózsákat tágas helyre ültessük, és úgy, hogy minden oldalról körbejárhatóak legyenek.  Az egyszer nyíló fajták ma már kevéssé divatosak, ám e régi fajták az elmúlt századok báját idézhetik kertünkbe. A nemes rózsák vagy tea hibridek Egy száron kevés 1-3, ritkán 5 nagyméretű virágot hoznak. Többnyire nagyra nőnek, nyár végére a 1,5 métert is elérik Ide tartoznak a klasszikus vágott virágként árusított rózsák, amelyek természetesen a kerti felhasználás során is megállják a helyüket. A teahibridek fő jellemzői a viszonylag hosszú és kevéssé elágazó virágszárak, amelyek végén általában egy nagy, illatos virág nyílik. Növekedésük többnyire egyenesen felfelé törő, magasságuk fajtafüggő: 50-100 cm közötti. A kertben olyan helyre célszerű ültetni ezeket, ahol szoliterként jól érvényesülnek, közelről szemlélhetők, illatuk élvezhető. A teahibrid fajtacsoport első képviselőit a múlt század végén állították elő, s nemesítésük ma is tart. Vágásra és kiültetésre egyaránt alkalmas, egyedi díszt adó fajták tartoznak ide. Viszonylag magas termetűek /1-2 méter/, egy virágszáron kevés /1-3/, de igen nagy méretű virágot hoznak. Mivel minden hajtás bimbóval zár, az új hajtások pedig folyamatosan képződnek, a virágzás a nyár elejétől az őszi fagyokig tart. A teahibrid- rózsák napjainkban a legelterjedtebb kerti rózsák, amiket vágásra is előszeretettel termesztenek üveg alatt hajtatva és szabadföldön egyaránt.  A teahibrid rózsák metszése: tavasszal, a rügyfakadás után az idős, levirágzott részeket a legalsó 1-2 éves elágazásokig vágjuk vissza. Bokronként legalább 4, maximum 8 erőteljes nemes vessző maradjon, melyeket 3-5 rügyes csapokra kurtítunk. A metsz lapot ferdén vágjuk a rügy felett 1,5 cm-rel. A metszéssel egy időben kibontjuk és tőből eltávolítjuk az alany vad sarjait. A nemes rózsák folyamatos növényvédelmet is kívánnak. A kórokozók közül leginkább a rózsalisztharmat és a rózsarozsda, a rovarkártevők közül pedig a levéltetvek, pajzstetvek, atkák és tripszek károsíthatják. Ellenük rendszeres gombaölő- és rovarlőszeres permetezéssel védekezés szükséges. A kúszórózsák Változatos származású fajtacsoport, amelynek egyetlen közös tulajdonsága a kúszójelleg. A kúszórózsák hosszú hajtásokat hoznak, melyeket kerítésre, pergolára, vagy állványra kell erősíteni. Erre azért van szükség, mert saját tömegüket nem képesek megtartani, és más kúszócserjékkel ellentétben (vadszőlők stb.) nem rendelkeznek kapaszkodó szervekkel sem. Így önállóan nem képesek rögzíteni magukat, teljesen a gazdájukra vannak utalva e tekintetben. Számos kertészeti változatuk kapható: egyesek évente egyszer, mások kétszer virágoznak. Egyes fajtáik évente óriási fejlődést produkálnak, idővel akár 4-6 méteresre is nőhetnek hajtásaik. Virágaik többnyire teltek, a nyár folyamán egyszer vagy többször is nyílnak. Általában véve a folytonvirágzók igényesebbek az egyszer nyílóknál. Önálló kapaszkodásra nem képesek, ezért csak támberendezésre (pergolák, virágágyak, gúlák) futtathatók, de annál is némi segítséget, kötözést igényelnek. A kerti és virágágyi rózsákhoz hasonlóan, erősen kultúrjellegűek. A kúszórózsákon belül külön csoportot képeznek az un. climbing változatok. Ezek nem igazi kúszórózsák, csak ívesen elhajló hosszú hajtásokat nevelnek, ezért támrendszerre futtathatók  A kúszórózsák metszése a virágzási jellegtől függ: Az egyszer nyílók 2-3 évente periodikus ifjítást igényelnek: levágjuk a lugas idős, ágas-bogas, esetleg száradóban lévő letermett részeit, és helyükre 1-2 éves, erőteljes vesszőket ill. gallyakat kötözünk. A folyton virágzó fajtákat a kordon- vagy lugas-szőlőhöz hasonlóan metsszük. A legerősebb hajtásokból a kordon vízszintes karjait neveljük ki először, majd azokon 30-40 cm-enként engedünk fel egy-egy virágzó főhajtást. Ez utóbbiakat minden tavaszon 2-3 rügyes csapokra metsszük vissza, így belőlük ismét erőteljes hajtások fejlődnek. Különlegesen kemény teleken a kordon karjai elfagyhatnak. Ilyenkor az alulról előtörő nemes hajtásokból nevelünk újakat. A törperózsák Virágboltokban gyakran kapható miniatűr rózsák,közös tulajdonságuk a törpe termet, és gyenge növekedés, finom ág és levélrendszer és sok apró egyszerű vagy féligtelt virág.  Általában elvirágzás után  a kukában végzik. Pedig érdemes a kertbe kiültetni őket, hiszen akkor még hosszú évekig gyönyörködhetünk bennük. Egész nyáron át folyamatosan nyílnak. Maximum 30-40 centiméteres magasságukkal erkélyládákba is ideálisak. Könnyen szaporíthatók dugványozással is: az azévi, de már egyszer levirágzott vesszőket kell ehhez feldarabolni. Ültethetjük a törperózsákat sziklakertekbe, vagy kerti utak mentén jelzésértékű ágyásszegélynek is. A talajtakaró rózsák Ebbe a csoportba olyan fajták tartoznak, amelyek alacsonyak és könnyen terjednek talajon. Magasságuk fajtától függően 20-60 centiméteres lehet. E típuscsoport tagjai növekedésük szerint további alcsoportokra bonthatók, így vannak közöttük gyenge növekedésű laposan elfekvők, vannak alacsonyan bokrosodók, egyesek ívesen enyhén csüngő hajtásúak, de akadnak köztük laposan elterülő erős n Talajtakaró rózsák A csoport rendkívül vegyes származású és virágzási jellegű fajtát foglal magában, melyek közös tulajdonsága a viszonylagos edzettség (általában nem kell permetezni és takarni) és az alacsony (50–100 cm), de agresszív növekedés. Egyes képviselői a már ismertetett alacsony termetű fajok (többnyire R. rugosa) "újra-felfedezett" szimpla, telt, vagy féligtelt fajtái, másokat az utóbbi 1-2 évtizedben kimondottan talajtakaró célra állítottak elő. A törzses rózsák A törzses rózsák egy mesterséges növekedési csoportot alkotnak. Nem tekinthetők önálló fajtacsoportnak, hiszen itt egy magas, 40-90 centiméteres törzsre oltott nemes-, ágyás-, vagy törperózsáról van szó. Vannak szomorú csüngő ágú változatok is, amelyeket formájuk miatt magasabb, 140 centiméter körüli törzsről indítanak oltással. Jól mutatnak teraszon, kerti utak mellett. Előnyük, hogy nem kell lehajolni hozzájuk, ahhoz hogy közelről szemlélhessük őket, hiszen a magas alanytörzs közel hozza hozzánk a pompás virágokat. Ágyásba ültetve másik előnyük, hogy többszintessé tehetjük a rózsaágyást, hiszen e 90 centiméteren bokrosodó példányok köré, alá alacsonyabb növekedésű ágyásrózsákat is ültethetünk.   Rózsák igényei, ültetése! Rózsatelepítéskor először nem is a megfelelő fajtát célszerű kiválasztania, hanem azokat a fajtacsoportokat, amelyek szóba jöhetnek. Még a fajtacsoportok előtt érdemes elgondolkodni azon is, hogy bizonyos rózsák nem csak virágjukkal díszítő célt szolgálnak.  A vadrózsafajok például, nem dicsekedhetnek a legfeltűnőbb virágokkal, ám nagyon igénytelenek, és termésük gyógyhatású. Ha már a terméseknél tartunk, vannak olyan nemesített rózsák is, amelyeknél a nemesítői cél nem a minél pompásabb virágok kialakítása, hanem a minél nagyobb termések létrehozása volt. Ezek a fajták élelmiszeripari célokból jöttek létre, hiszen a rózsa termése, a csipkebogyó számtalan étel és ital alapanyagául is szolgál. Egyes rózsaféléknek nemcsak a szárukon sorakoznak a tüskék, hanem leveleiken is. Ezek például nagyon jó tér-, és telekhatárolók, hiszen áthatolhatatlan falat képeznek. Sokuk nem is nő túl magasra, ám annyira terebélyes bokrot alkotnak, hogy nem lehet átlépni rajtuk. A rózsák víz, tápanyag és fényigényes növények,ezért mindenképp napos helyre, jó vízáteresztő humuszos talajba ültessünk. A konténeres példányokat tavasztól őszig bármikor telepíthetjük, míg a gyökércsomagolt és szabadgyökerűek ültetési ideje október (enyhe időjárás esetén novemberben) vagy tavasszal március- áprilisban van, tehát lombmentes állapotukban. Ültetés előtt gyökerüket 20 cm-re, ágaikat 15 cm-re vágjuk vissza, vízben szívassuk fel 1-2 órát. Az ültető gödör 40 cm mély legyen, 3-5 kg szerves trágyát és jó minőségű földet keverjünk az alsó felébe. A tövet tőzeges földkeverékbe ültessük, hogy víztartó legyen. Iszapoljuk, majd mulccsal takarjuk körbe, és óvat Metszése: A hibrid rózsákat évente, kora tavasszal, a vegetációs időszak megkezdése előtt meg kell metszeni. Először mindig a beteg, sérült, száraz, elhalt, nem megfelelően nőtt ágakat távolítsuk el. A metszésnél alapszabály, hogy az erőteljesebb visszametszés erőteljesebb növekedésre serkenti a rózsát. Az egyes fajtacsoportok, mind más metszést igényelnek, így e témában érdemes mélyebben beleásni magunkat, ha többféle rózsánk van. A bokorrózsákat például ne metszzük, csak ritkítsuk, azt is több évente csupán. Az ágyás és tearózsákat azonban minden tavasszal erősen metszeni kell a megfelelő virághozam érdekében A nemes hibrid rózsák esetében a gyengébb vesszőket 3-4, az erősebb vesszőket pedig 1-2 szemre vágjuk vissza. A bokros vagy futórózsákon 4-8 szemet hagyjunk meg a töveken. Mindig 1-2 centivel, egy kifelé néző szem vagy rügy felett metsszük vissza a vesszőket, így az új hajtás kifelé fog nőni. A magas törzsű rózsákat bokorként kezeljük. A rózsákat vad alanyokra oltják, amely időnként hozhat vadhajtásokat, amelyeket mindig el kell távolítani, mert gátolják a növényt a megfelelő növekedésben. Az elhervadt virágokat rendszeresen távolítsuk el, ezzel meghosszabbítjuk a növény virágzási idejét. Teleltetés: A fagyálló vadrózsa kivételével a rózsákat fel kell a télre készíteni. A fagyveszély miatt a nemes rózsákat érdemes télre földdel felkupacolni, hogy az oltás helye védve legyen, ám ezt a takarás tavasszal ne felejtsük el lebontani. A tövek körül takarítsuk el az összes levelet, növényi maradványt, mert ezekben a korompenész könnyen áttelelhet. A tövön maradt leveleket is érdemes eltávolítani, majd takarjuk be a rózsatöveket 10-20 cm vastagon földdel. A magas növésű rózsákat úgy teleltessük, hogy leoldjuk őket a támasztékról és a földre fektetve a koronát földdel, a törzsét pedig lombbal takarjuk. Az idősebb kevésbé hajlékony tövek esetében, a koronát alkotó vesszők közötti teret fagyapottal, vagy szalmával feltöltve, majd az egészet rőzsébe, vagy zsákvászonba csavarva védhetjük meg a téli fagyoktól. osan tapossuk meg. Ekkor legyenek a rózsatő ágai egy szintben a talajfelszínnel. Képezzünk „tányért” köré és rendszeresen öntözzük. Nyáron, kánikulában naponta kell öntözni. Mivel fényigényes növény, fák alatt, nyirkos, sötét falak mellett felkopaszodik, ilyen helyre ne ültessük. Ősszel szórjunk szerves trágyát a tövek köré tápanyagpótlásként. A rózsák leggyakoribb betegsége a lisztharmat, kártevőik a levéltetvek. Ezek ellen számos modern, hosszú hatású vegyszerrel is védekezhetünk megelőzésként, kontaktszerekkel pedig a már kialakult problémát orvosolhatjuk

Kattints arra a képre, amelyiket nagyobb méretben szeretnél megnézni!